Norah Reed

Hozzászólások száma : 1 Join date : 2013. Apr. 05.

Norah Kristen Reed

"Remember to learn to forget"

Fontos tudnivalók

Név:Norah Kristen Reed

Kor:20 éves

Születés ideje, helye:Philadelphia, Pennsylvania állam, 1992. december 10.

Csoport, titulus: Kívülálló ~ te vagy a teljességben az örök hiányom

Play by:JLO Coleman

Kívül & Belül

Kívül:Végtelenül ronda vagyok. Végtelenül alacsony vagyok. Végtelenül kövér vagyok.
Lehet, hogy túlzok?
Nem tudom. Igazából még a gimi alatt percenként értek különböző beszólások a külsőm miatt (mondjuk egy olyan lányiskolába jártam, ahol mindenki egy-kilencven magas, manöken alkatú, szexi, szőke volt), nem is tartom igazán szépnek magam, legfeljebb is csak átlagosnak – barna haj, barna szem, kissé vastag karok ugyan, de az öveim alapján elég vékony derék… Semmi kiemelkedően különleges. Csak egy idegesítő, szimpatikusnak tűnő vigyor az arcomon.

Belül:Valószínűleg még sohasem láttál olyan lányt, mint én. Jó. Oké. Pontosítsunk: leginkább arra a fiúhaverodra hasonlítok, akit sose tudnál elképzelni lányként. Leszámítva talán, hogy gyakorta hordok szoknyát. És hosszú a hajam. És vannak melleim. De amúgy tényleg, egészen fiús vagyok. Csak épp sajnos a fiúk idiótább változatát képviselem, így most egy kicsit el kell töprengenem: van neked egyáltalán ilyen haverod?
Sört iszok (nem sex on the beach-t, nem whisky kólát, hamisíthatatlan, amerikai sört), motorozok, számítógépeket bütykölök (Windows-t, Linux-ot egyaránt, de nem hagyom, hogy ez valaha is kitudódjon rólam), sci-fi fan vagyok (jó, annyira nem is, csak szeretem Douglas Adams-et) és ROHADTUL nem tud meghatni Edward Cullen ezerfelé ágazó hajkoronája. Imádok pörögni, mindenből viccet csinálok, bár szerintem túl intelligens a humorom ahhoz, hogy felfogjad. Nem is tudom, hogy mondjam el, a világért sem akarom, hogy megutálj, de valószínűleg fejben már réges-régen elkönyveltél, szóval, hogy őszinte legyek, én az észt mindig többre értékeltem, mint a körmök állapotát, vagy a pasimmal való, túlfűtött, erotikus kapcsolatot; akinek világképe nem egyezik az enyémmel, azt ugyan tolerálom (jó, oké, törekszem rá), de biztos nem teperek azért, hogy ő is toleráljon engem. Szókimondó vagyok, néha bántóan, a magam furcsán koraérett módján.

A múltam egy része...

Engem talán még nála is jobban meglepett.
Komolyan azt hittem, hogy ennél empatikusabb vagyok, viszont most az egyetlen probléma, ami eljut a tudatomig, hogy nem tudom, hogy a szendvicsemre raktam-e ketchupöt is, vagy csak mustárt és majonézt. Íz alapján nem. Szín alapján igen. Akkor most… mi van? Nem mondom, hogy nem ehető így ez a szendvics, csak tudod, az a furcsa hiányérzet, ami bennem van… Hiányérzet – igen, ez egy csodálatos szó. Tökéletesen leírja mostani állapotomat. Hiányérzet egyrészt a ketchup iránt. Másrészt pedig – és ezt most valahogy súlyosabbnak érzem – a csend és a nyugalom iránt. Nyugalom és csend, és talán még egy kis egyedüllét, vagyis inkább kettesben töltött nem egészen ötven perc a laptopommal, melyet sci-fi sorozatok nézésére szentelnék; pontosan erre lenne szükségem. Torchwood. Hallottál már róla? Nagyon izgalmas. Illetve… nos… még csak az első részt láttam, az pedig nem éppen volt meggyőző, de szívesen adnék neki újabb esélyt is, amennyiben magamra hagynának. Addig is azt mondom róla, hogy izgalmas. Fogalmam sincs, miért. Néha elég előítéletes vagyok, de azt hiszem, nem jól használom ezt a fogalmat, mert nálam egy előítélet lehet helyből pozitív is. Van ennek értelme?
- … és fogalmam sincs, mit tehetnék. – fejezte be ezzel a monológját. Erre te gondolom, felkapod a fejed, hogy mégis kicsoda és miért, és hogyan hallgatott el? A kicsodára egészen egyszerű a válaszom: a fickó, akire, mint társaságomra utaltam az előzőekben. Közelebbről nézve amúgy a lakótársam, egy lelkes informatikus, aki, ha csak teheti, C3+ nyelven beszél hozzám olyan dolgokról, amiket egyáltalán nem értek. Szögezzük le: ez most nem egy olyan alkalom, valahogy úgy tűnik, emberi szavakat használ, a szívét önti ki. Ám ezzel annyit se tudok kezdeni, mint a bináris számrendszerek problémáival. Mármint… ő? És az érzelmek? Mi a fene? Hm, hát igen, te nem ismered őt, és én ennél jobban most nem is fogom neked bemutatni, szóval azt hiszem, az iménti kérdéseim te nem fogod tudni nekem megválaszolni, de én a miért és a hogyan részt kifejthetem neked valahogy úgy, hogy azért, mert elfogyott belőle a mondani való, és akképpen, hogy… nos… keresd meg az egyik tankönyvedben a hangképzésről szóló részt, és hogy hogyan történik az, amikor az leáll, és akkor úgy. Megvagy? Pompás.
- Norah, te voltál már kórházban? – kérdezte mélabúsan. Ránéztem. Átfutott a fejemben, hogy talán ha valamit reagálok arra, amit eddig mondott, most nem kéne az ő kérdéseire is feleletet adnom.
- Öhm, egyszer. Öt-hat éve. – mondtam.
- És mi volt a bajod?
- Hát, nem az, ami az anyádnak. – szórakozottan végighúztam a mutató ujjam a klaviatúrámon, nem nyomtam le egy gombot sem, csak tudod, végigsimítottam. Eközben őt a hideg rázta ki. Oké. Nem kell nagy észkombájnnak lennem, hogy rájöjjek, hogy nem akar az anyjával és a kórházzal kapcsolatos beszólásokat hallani. Hát akkor… hadd kapja azt, amit akar. – Ühm, hogy őszinte legyek, inkább csak látogattam. Azóta kerülöm őket.
- Ó, hát… anya tényleg nem ezért megy kórházba. És kit látogattál?
- Az öcsémet.
- Mi volt a baja?
- Meghalt. – feleltem. Ő hümmögött. Én beleharaptam a szendvicsembe. Egyikünk sem szólalt meg. Nekem nem volt mondanivalóm, ő nem tudott mit mondani. Hát maradtunk csendben.

Két nap telt el, és még mindig nézetlenül hevert a merevlemezemen a sorozat minden további része. Ami a szobatársamat illeti, egy időre az apjához utazott. Az anyja ottmaradt a műtőasztalon.

template made by Caroline of I Life!

Tárgy: Re: Norah Reed Pént. Ápr. 05, 2013 4:32 pm

Elfogadva!

Hát mit is mondjak Norah. Eléggé megleptél, de mindent összevetve, nem tudok rá mit mondani mint azt, hogy gratulálok Smile

Nincs is más dolgod hátra, mint foglalózni és irány a játéktér Smile

Jó szórakozást Wink